"Régóta dolgozunk együtt a sorsterületeimen, tehát hajnalig tudnám sorolni mennyi minden változást hozott ez a közel 4 év. Számomra mindig példaértékű az a kedvesség és nyitottság, ahogy jelen vagy a tanácsadásokon. Lenyűgöző az az elkötelezettség, ahogy mindig a szeretet útját keresed, legyen az szó bármilyen élethelyzethez, amit odaviszek Neked.


Ebben a kezelésben is számomra ez volt a legerősebb élmény, az a szeretetteljes odaadás részedről, ami körülvett végig, nagyon intenzívek voltak az érintéseid és nagyon finoman nyitották, tisztították, töltötték az energiarendszeremet.

Maga a kezelés számomra olyan volt, mint egy időn és téren kívüli utazás, egy igazi lélekutazás, ahol minden megálló fontos és különleges. Még azok is, amiknél nem is igazán tudtam mi is történt, hol is vagyok. Jelenlegi tudásommal nem ismerek még egy olyan technikát, ami ennyi síkkal dolgozik egyszerre, ilyen intenzitással.

Jól érezhetően megmozgatta a fizikai testemet, az energetikai finomtesttel is sokat dolgoztunk, a csakráknál erősen lehetett érzékelni, hogy valami nagyon történik, volt egy rész, ami előző és paralel inkarnációkba oldott nagyon finoman, de számomra talán a legdöbbenetes rész, ami egy olyan térbe vitt, ami megnevezhetetlen és szavakkal nem is tudom körülírni, egy olyan mély és fontos részére a lelkemnek, ahol a számomra legbecsesebb kapcsolatokat és tapasztalatokat őrzőm.

Számomra a kezelés egy nagyon tiszta és mély beavatás volt, kicsit olyan érzéseket hozott, mint anno sok-sok évvel ezelőtt a bérmálásom, bár nem tudom szavakkal arról sem pontosan kifejezni, valami jelentőségteljes dolog történt velem közben és másként álltam fel, mint ahogy leültem. Na itt is határozottan másként álltam fel, mint ahogy leültem. Nagyon sok olyan rám rakódott réteget leemeltek, amiket belülről sehogy sem tudtam szétfeszíteni és már nagyon nehéz volt. Mi más ez, mint a szint tiszta kegyelem? Amikor már nem kell feszegetni, hanem jön egy kéz és szelíden lebontja rólam, a már ki tudja mióta rám rakódott programokat, energiákat, hitrendszereket, fájdalmakat, amit már úgy cipelek magammal, hogy néha már azt sem tudom, mi az, ami tényleg év vagyok és mi az amit csak cipelek magamon, magammal. Fantasztikus megélés volt ez számomra.

A kezelésből még egy fontos dolgot szeretnék kiemelni, - a többit úgyis át kell élni, mert nincsenek rá úgysem pontos szavak, amik visszaadnák - a biztonságot. Hogy a kezelés első percétől az utolsóig azt éreztem, hogy stabilan tartod a teret a folyamataimhoz, voltak az oldás közben nehezebb fizikai és lelki megélések, de pillanatra sem volt olyan, hogy ne azt éreztem volna, hogy tökéletes és teljes biztonságban vagyok. Számomra ez volt ahhoz az egyik kulcs, hogy ennyire át tudtam adni magam az egésznek, hogy teljesen nyitott tudtam lenni az élményre.

 Én főként válaszokat szerettem volna kapni, de helyette kérdéseket kaptam. Sok fontos kérdést, amire a következő időszakban válaszolnom kell és dönteni. Viszont ami számomra nagy ajándék volt, hogy merőben más kérdések, mint amit eddig valaha is feltettem magamnak. Olyan érzésem van, mintha elhúztak volna fátylakat előttem és sokkal tisztábban, élesebben látom mi van előttem. Végre nem csak egy szűk részt látok, hanem egy sokkal tágasabb teret, sok lehetséges válasszal. Sokkal pontosabban rálátok az akadályokra, a félelmeimre, a saját korlátaimra.

Azt hiszem ennek a kezelésnek talán ez a legnagyobb csodája, nem olcsó vagy látványos megoldásokat adott, nem megoldott helyettem valamit, hanem hozzásegített, hogy egy tisztább, szabadabb önmagam legyek és más energiákkal, más ötletekkel dolgozzam a saját megoldásaimon a mindennapokban. Megerősített és megnövelte a belső erőmet a változásra, a fejlődésre, a gyógyulásra. Nem lépett helyettem, hanem olyan állapothoz segített eljutni, amiben már tudok lépni vagy ha nem is lépek, már felismerem, hogy az az Én döntésem és nem valami vélt vagy valós külső akadály miatt ragadok bele egy helyzetbe. Visszahelyezték a kezembe a sorsom és segítettek megérezni annak teljes súlyát.

Azért azt érzem, hogy még zajlik bennem ez az egész és még történik valami, de gondoltam leírom hol tart most a folyamat.

Jó szívvel ajánlom ezt az oldást, egy olyan tapasztalás, amit nagy kár lenne kihagyni, mert tényleg egy csoda. Bár szavakkal nehéz elmondani mi is történik és valószínűleg mindenkinek nagyon személyes és egyedi tapasztalást ad, abban a mélységben, amennyire belemeri és tudja engedni magát, de én hiszem az átéltek után, hogy lehet egy igazán sorsfordító tapasztalás ez, mert a tisztasága, a rendkívül magas energiája a technikának és a Te lényednek a szeretetteljessége és megengedése megvan hozzá, hogy az legyen."  T. Szilvia

 

 

Telefonszám

Időpont egyeztetéssel kapcsolatban kérem hívjon a következő telefonszámon: +36-30-311-2228.

Cím

1161 Budapest, Hársfavirág u. 55. (Zebra Lakópark)